Mikor a gázlámpák kigyúlnak,
S a város álmosodni kezd,
Elcsendesül a zaj, zsibongás,
Az estharang imára rezg:
Kiváncsian bolyongva járom
Az utcák néptelen sorát,
Az érdekest hajszolva, űzve,
Hiú szivem kalandra vágy.
Ilyenkor jutsz eszembe nékem
Szép kis Szerám, én kedvesem.
Ilyenkor elmereng a lelkem,
És fölsóhajtok csöndesen.
Eszembe jut sok boldog óra
Sok titkos, édes pillanat
S egy áradó könnycsepp szememben
Siratja boldogságomat.
Eszembe jut a szép vasárnap,
Melyen először láttalak.
A kis Etussal üldögéltél
A tóparton, a fűz alatt.
Egy főkötőt horgolt kezecskéd,
És elejtéd a pamutot,
A gombolyag a vízbe fulladt,
Mert sajnos úszni nem tudott.
Utána ugrani, kihozni
Egy pillanat nagy műve volt,
Te mosolyogva megköszönted,
És ismételted a mosolyt.
Aztán a főkötőt letetted,
A horgolótűd elveszett, -
Kerestük azt is mind a ketten,
De egyikünk se lelte meg.
Egy randevút kértem epedve,
És te megadtad szó nekül,
Négy órakor a Bomba-téren
Fogsz várakozni egyedül:
S te várakoztál - noha ebben
Én jóval megelőztelek,
Két órakor menvén Budára
Az oly nagyon várt négy helyett.
A vén Dunán hajóra keltünk.
Újpest felé vitt a hajó, -
Ez volt az első utazásom,
De nincs több hozzá fogható!
Szorosan egymáshoz simultunk
- Rossz élceket mondtak reánk, -
De mire Újpesten kiszálltunk,
A vallomáson túl valánk.
S a szúnyogoknak szigetére
Még többször is kirándulánk,
Míg bőven volt pénz a zsebemben
És a szivünkben nagy a láng.
Hanem a pénzek jaj, elúsztak,
A szörnyű láng is kialudt, -
És egyszer aztán én se kértem,
Te sem adtál több randevút.
Aztán soká nem láttuk egymást.
Neked sok udvarlód akadt,
Palotát, fogatot szereztél,
Drágakövet, gyémántokat -
S hogy mindennek nyakára hágtál
- Hamar eltűnt a pompa, fény! -
Egyszerű, színtelen ruhában
Találtalak meg újra én.
Később vidékre vitt a végzet
Kóristanő vagy valahol.
Harminc forint a havi gázsid
Szegény szobácskában lakol.
Hangod kevés van, ámde szép vagy,
Valamire csak viheted,
Az ember oly formás bokával
Még primadonna is lehet.
Arcképedet híven megőrzöm
- Te is megőrzöd az enyém? -
Ott áll díszes aranykeretben
Az íróasztal közepén.
S bár gúnyolódva emlegetlek,
Ha jó barátok kérdenek -
Te vagy, ki szívemet betöltöd,
Téged felednem nem lehet.
De mit beszélek! Hisz szivedből
Régen kihalt a szerelem...
Hogy van a nagynénéd, a bácsid?
A kis Etust is tisztelem.
Rajong-e a vajaskenyérért,
Hintázni úgy szeret-e még:
Te Zolát még mindig imádod,
S nem olvasod Beniczkynét? -
És mit csinál a drága pincsi
Letűnt idők emlékjele?
Még mindig madzagon vezérled,
Vagy többé már nem jársz vele?
Megvan-e még a kis kanári,
Amelyet én vettem neked:
A kis kanárit és a pincsit
És mindenkit tiszteltetek.
Megvan az emlékkönyved édes?
Üsd fel a harmadik lapot,
Ott hő szerelmi vallomásom
Mindenkor megtalálhatod.
A Horváth-kert egy ócska padján
Irtam belé - ha még tudod -,
De hogy mikor volt, tudja Isten,
Én nem tudom a dátumot...
Mikor a gázlámpák kigyúlnak
S a város álmosodni kezd,
Elcsendesül a zaj, zsibongás,
Az estharang imára rezg...
Eszembe jut sok boldog óra
Sok titkos, édes pillanat,
S egy áruló könnycsepp szemeben
Siratja boldogságomat!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése