Hársfaillat,
benned ütöm fel sátram
túl a mindenség
utolsó körén
keresem lakóhelyem,
mert harcban, menekvésben elfáradtam.
Búcsúzik sóvárgásom,
félelmem enyhül,
ismert és ismeretlen
átcikázik lélegzésem
harmóniáján, ittas méhek
szédülnek a sötétségbe.
Sötétség ásít,
mélyül, tágul a mindenség tőle,
a csönd: egy csók,
aszuágak
virágoznak az új nappalok
távoli dombjain.
/Ford.: Nagy László/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése