2015. május 22., péntek

Kányádi Sándor: Nosztalgia


Papsajt közt szerelmeskedő
szabóbogarak tarka
népe csalogat vissza egy
régen nem látott martra.

Düledő kerítés alól
rajzik hozzám az emlék,
érzem a papsajt illatát:
hagynék mindent és mennék:

ülnék a kövön gondtalan,
a langyos verőfényben
s gyönyörködnék a bogarak
szerelmi menetében.

Nem kötnék papsajttal rakott
szekeret már utánuk,
és nem mártanám csorduló
gyantába sem a lábuk.

Csak nézném átellenben az
égig érő erdőt,
s nem bánnám, ha már nem lehet
belőlem többé felnőtt.


/Forrás: Fekete-piros versek/

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Szeretettel köszöntök
Minden kedves böngészőt!





"Legjobb lenne hallgatni,
nem mozdulni,megállni,
nem érezni és nem látni?,
de akkor elfelejtenék embernek lenni!"
jazsoli5