E nap fölé homályos ködlepel borul,
a világok élettelen keringenek,
árnyék-képen alig kirajzolt pontokul.
Szívemhez gyöngéd szív rég nem simul...
A föld kihűlt, fakók az emberek -
Imádkozz velem. - Vigaszt ad az Úr.
Mely életem elhagyta, hol lehet?
Kóbor vadak módján bolygok, hazátlanul,
s álmodom a bús időt, - szerettelek...
Hová legyek, ha észak szele bőg vadul?
Elhagyják félénk állatok erdőjüket,
s ajtód előtt maroknyi útifű leszek.
Majd könnyezem, egünk ha végképp elfakul,
melynek kelyhétől költők szomja csillapul
-
együtt veled.
/Ford.: Kálnoky László/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése