A föld alszik. De fönn kinyílt
Ezüstszínű szeme az égnek,
Az édes álom elrepít,
De ifjút emel föl csak élet.
A csillagéj ma csak mereng,
A szív vágyát fölszabadítja:
Száguld a lélek, mit keres,
Midőn az emlék elborítja!
A hajnaltűz ha föllobog,
Hamvasztja csóváját az éjnek,
A szív, a szívünk még dobog:
Tárnáit féli a reménynek!...
/Ford.: Kovács István/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése