2015. június 2., kedd

Szabó Lőrinc: Szamártövis



Lilabóbitás útszéli gyom,
árokpart árva éke,
talpig fegyverbe öltözöl,
pedig lelked csupa béke.
Neved gúnyolva mondja: szamár!
s gyűlölködve mondja: tövis!
Pedig te csak élni akarsz, ha hazád
mostoha is.

Porban s napban sorvadva virulsz
torzonborz vértezetedben:
sok kín szerezte neked e jó
páncélt a sebek ellen!
Ne bánts! – jajdúl fel a kéz, amely
megbántott – jaj, ne bánts!
(Ő bánt, és bűnös, úgye, te vagy,
szegény bogáncs?)

Nekem szép vagy, dacos virág,
sivatag utak éke:
hol az élet mást megöl, te megállsz,
talpig fegyverben a béke:
és mintha tudnál valamit,
barátságtalan, bús virág,
amit nem tudnak, csak sasok
és katonák.

Mozdulatlan katona vagy:
befelé őr, őre magadnak!
Őrt állsz, és szárnyas gyermekeid
a messze jövőbe szaladnak:
és állsz még, állsz még akkor is,
mikor az ősz maró
esőiben megrothad a rét
és jön a hó.

Mint múzeumban holt lovagot
páncélja idéz kevélyen,
szuronyos csontvázad úgy zörög
december jég szelében:
de mint holt őr, helyeden maradsz
egész az új tavaszig,
melynek, a nyár halálakor,
üzentél valamit.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Szeretettel köszöntök
Minden kedves böngészőt!





"Legjobb lenne hallgatni,
nem mozdulni,megállni,
nem érezni és nem látni?,
de akkor elfelejtenék embernek lenni!"
jazsoli5