Túl komoly voltam mindig. Csak a mély
Vizek vonzottak, lelkem túl sokat
Volt keserű - belőled s a szeszély
Világból kiábrándultság fakadt.
Nem féltem, ha a Mély ölére volt
(Egykönnyen nem is feledem soha).
De mint akit önmedre visszaont,
Felszínre buktam. És most újra a
Kis semmiségek tetszenek, tudom.
A csillanó szem gyorsan összeszed
Sok széttört üveg-játékkacatot.
Ma megint könnyű kedvvel kacagok,
De ott bent, higgyék el, más nem lehet,
Csak mélység, szomorúság, fájdalom.
/Ford.: Tandori Dezső/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése