2015. október 29., csütörtök

Marceline Desbordes-Valmore: Az elváltak


Ne írj! Fáradt vagyok, és szeretnék kihunyni:
a szép nyár nélküled fáklyátlan szerelem.
Ha karom el nem ér, jobb néki már lehullni:
síron kopog, aki kopogtat szívemen.
Ne írj!

Ne írj! Legyünk halál, magunknak is csak emlék.
Kérdezd az Ég Urát, hogy szeretlek-e.
Hallgatásod mögül hallani, hogy szeretsz még,
mennyország volna, mely nem fogad be sose.
Ne írj!

Ne írj! Tudom, ki vagy, s fáj rád gondolni, bízni:
hangod őrzi a múlt és gyakran hivogat.
Ne nyújts élő vizet annak, ki nem tud inni:
drága betűk elém idéznék arcodat.
Ne írj!

Ne írd a szót, melyet olvasni nem merek már:
úgy érzem, az ragyog a mosolyodon át,
hangod abba ölel, a

mit a képzelet vár,
s csókod azzal süti szivembe parazsát.
Ne írj!

/Ford.: Szabó Lőrinc/

/Forrás: Az első este, francia szerelmes versek/

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Szeretettel köszöntök
Minden kedves böngészőt!





"Legjobb lenne hallgatni,
nem mozdulni,megállni,
nem érezni és nem látni?,
de akkor elfelejtenék embernek lenni!"
jazsoli5