Levél, holt falevél földön, padon:
szép gesztenyét rúgunk vagy zsebre
tesszük.
Jaj, mennyi szin! Mint a kaméleon,
ezernyi szin közt szinte megbetegszünk.
S már nincs szavunk: muzsika kellene,
hogy megmaradjon ez az ősz-valóság,
valami sirató, álmos zene,
mely búcsúztassa egy-egy nap hajóját
s ne kelljen mindig újrakezdeni
az örök ősznek szóbafoglalását!
Inkább kongassuk bottal esteli
sétákon vén villák fekete rácsát.
S temetők útján, ha már hull a dér,
vagy sétatéren, nagy gyárfák tövében,
szálljunk hintázva, mint a holt levél,
a hold felé, mely hindogál az égen -
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése