William Butler Yeats : Fehér madarak

Lennénk mi fehér madarak, drágám, akiket visz az ár!

Fáraszt ha reánk hunyó meteorból hull a sugár,

s a lidérc kék fénye, mi lángol alant, hol hajlik az ég,

Drágám, bút kelt a szívünkben, amelyre nem jő soha vég.

A rózsa, a harmatosálmú, bánatot hozna reánk.

Drágám, ne merengj mennyboltrul, amelyen villan a láng,

S a kéktüzű csillagról, ami pislog a harmat alatt,

mert vágyom: lennénk bár a vizén mi fehér madarak!

Járék, hol hosszú a part, sűrű a szigetkoszorú -

feledne talán az idő ott s ránk nem, jönne ború,

és távol lenne a rózsa, a láng nem kínzana már,

lennénk mi fehér madarak, drágám, kiket úsztat az ár!

(Ford.: Kemény Ferenc)