Magányos könny: mit akarhat?
Parányi gyötrelem:
régi idők maradéka
zavarja a szemem.
Volt társa, sok s ragyogó, de
lassan mind tovatűnt,
tova, mint a derű meg a bánat,
tova, éjbe, szélbe, mind.
Ködként tovatűntek ők is,
a kéklő csillagok,
melyek egykor rám mosolyogták
a derűt meg a bánatot.
Ah, eltűnt, mint hiú pára,
szívem forró tüze is!
Könnycsepp, te, régi, magányos,
tűnj el most már te is!
(Ford.: Szabó Lőrinc)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése