Beteg vagyok, egy ábránd betege,
Egy álom bánt, és nem bírok vele,
Szép szőke lány simítja homlokom,
Taán azért oly szép, amit álmodom.
Szeretnék boldog lenni és szabad -
Fölengedni egy enyhébb ég alatt!
Kék tenger partján, őserdők tövén
Szellős tanyám oda építeném.
A parti föveny lenne szőnyegem,
Mily lágy pihenés esnék ott nekem!
Sütkérezném az éltető napon,
Elandalgnék a változó habon.
És mikor feltajtékzik a dagály,
S a lágy moraj zúgó robajra vál:
Egy dalt dobnék a hullámharcba én -
Legszebb dalomat akkor zengeném!
Mint virágágyon elszálló árnyék,
Egy hang a múltból vegyülne tán még
A dalba - egy borongó bús accord,
Mely szárnyán kint kínt és gyűlöletet hord.
Egy hang a múltból! - Édes istenem!
Hisz ez a múlt most a jelen nekem,
Melynek nyomását - bármint akarom -
A lelkemről le nem hazudhatom.
Ó simítsd, simítsd izzó fejemet,
S ne töprengj kuszált szavaim felett,
Ne hajts rá, gyermek! bohó e beszéd -
Megértve tán el sem felejtenéd.
Pedig feledni: ó ez a titok,
Mely körül üdv és boldogság forog.
Lányka szerelmét, a költő dalát,
S a szív elfelejti maga-magát!
Ó gyűlölj te is, mint a többiek!
Az én utam már lefelé vezet.
Bukót elhagyni emberi erény,
Mért csüggnél te az álmok emberén?
Tied az élet, a tavasz, a vágy!
Enyém az álom s az is cserbe' hágy.
Ma elvisz, hol a tavasz csókja hull,
S holnap tán már alszom álmatlanul!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése