Francesco Petrarca: Szivemnek édes záloga, kit elvett…

Szivemnek édes záloga, kit elvett
a természet és felküldött a mennybe,
irgalmad hozzám mért oly lassu egyre,
ó, egyetlen pillére életemnek?

Eddig hagytad, hogy álmomban jelenj meg,
s most tűröd azt, hogy égjek elepedve
enyhület nélkül? Mért hagysz késlekedve?
Hisz ott fenn nincs helye a gyűlöletnek,

melytől itt az irgalmas szív is olykor
a másik gyötrelmével űzi éhét,
és saját földjén győzetik le Ámor.

KI látod s érzed: mint fog el a kétség,
s ki egyedül menthetsz e fájdalomtól,
árnyaddal küldd el lelkemre a békét.

/Ford.: Lux Alfréd/