Jiri Wolker: Szerelmesek

 

Kőházakon virágfüzéreket
láttunk növekedni délen.
Fejem mellett pihent fejed,
és szád is ott volt az enyémen.

 

Ma oly nagy a holdfény, hogy sugara
ölelésünk át nem fűzheti,
de a nagy világ olyan kicsi ma,
hogy nem tud közénk állani.

 

Sziréna búg a szeretők szivén,
harsona zeng, a csend darabokra hasad.
Ha utánad nyúlok, kialszik a fény,
kezem érzi a szögletes tárgyakat,

 

kőtárgyakat, alvadt vér rögeit…
A virágokon gonosz átok.
Hiszed-e, hogy kezemben a kő kivirít?
Megvárod-e, míg veled átölelem a világot?

/Ford.: Lator László/