Paul Verlaine: Érzelmes séta

Húnyó alkony nyilai bíborozzák
a szélringatta sok-sok tavirózsát,
s a nagy, bús, sárga rózsák csöndesen
tündökölnek a nád közt a vizen.


Árván bolyongtam, fájó sebem égett,
a tó partján, ahol, mint felidézett
nagy, tejszínű rém, a füzek mögött
kétségbeesve imbolygott a köd

és sírt, oly hangon, mint a vadkacsák, ha
egymást hívják, csapkodva, kiabálva,
a füzek közt, hol égő sebemet
hordoztam árván: de a szürkület

elfödte a nád közt a tavirózsát
s a nap nyilait, melyek bíborozták -
a sok rózsát, elfödte, csöndesen,
a sok nagy sápadt rózsát a vizen.

/Ford.: Szabó Lőrinc/