Adalbert Chamisso: Óriások játékszere

Elzászban sok regét rejt a Niedeck-hegyorom,
órjások vára állott a csúcson egykoron.
A vár rég porba omlott, helye puszta, kopár,
és órjást, ha keresnél, nem lelsz egyet se már.

Egy órjáslánynak egyszer sétálni kedve jött,
játszódva, egymagában a kapun kiszökött,
a mély völgyig lekúszott szirten s bozóton át:
ott lent kik és hogy élnek, az fúrta oldalát.

Átvágnia az erdőn nem sok léptébe telt,
s Haslack felé az ember-lakta tájékra lelt.
Városok, falvak álltak ott és művelt mezők:
az ismeretlen látvány elkápráztatta őt.

Lába elé lepillant, vigyázva, merre lép,
hát meglát egy parasztot, ki földjét szántja épp.
Mily furcsán vánszorogva halad, s milyen parány!
Szikrákat vet a napfény ekéje csöpp vasán!

„Szép játékszer! – kiált fel – viszem magammal őt!”
Letérdel, és vigyázva kibont egy keszkenőt,
gondosan belesöpri, mit ott mozogni lát,
majd összehajtja szépen, és már siet tovább,

fut boldogan szökellve – a gyerek már ilyen! -
a magas várba vissza, és apjánál terem:
„Apám, nézd, jó apácskám, mily játékszert lelék!
Ily csodásat hegyünkön nem láttam soha még!”

Asztalnál iszogatja borát a jó öreg,
kedvtelve nézi lányát, és így szólítja meg:
„Milyen csecsebecsével van keszkenőd tele?
Hisz a bőrödbe sem férsz: lássuk, elő vele!”

Az kendőjét kibontja, s látott rend szerint
a parasztot, ekéjét s ökrét kirakja mind:
s mikor az asztalon már mindent elrendezett,
ujjongva s tapsikolva szökdécsel és nevet.

Fejét csóválja apja, és elkomolyodik:
„Mi jut eszedbe, lányom? Ez nem játékszer itt!
Akárhol is találtad, vidd tüstént vissza őt,
s játéknak sose nézd a szegény szántóvetőt!

Ne duzzogj: tedd sietve, amit parancsolok -
paraszt nélkül kenyér sincs, üres az asztalod:
órjás-fajunk is ősi paraszt-tájról ered,
Isten ments, a parasztot hogy játéknak vegyed!”

Elzászban sok regét rejt a Niedeck-hegyorom,
órjások vára állott a csúcson egykoron.
A vár rég porba omlott, helye puszta, kopár,
és órjást, ha keresnél, nem lelsz egyet se már.

/Ford.: Tótfalusi István/