Nagy Imre: Verőfényes virágillatban

Verőfényes virágillatban
tövisre lépek, könnyet ejtek.
S vérem hulló piros cseppjei
úgy virulnak a tavasz útján,
mint búsan égő virágkelyhek.

Tavaszi port szitál a szellő
szemeimre és könnyes orcámra,
s gúnyolják az útszéli bokrok
búsan kúszó árnyamat, melynek
virágokat hervaszt zordsága.

Csak a Nap néz lesdekelve rám,
mert látja, hogy miért indultam.
Tüze biztat nyári harcokra,
aratásra, zsoltárzengésre,
s behinti majd fénnyel az utam.