Arturo Graf: Tájkép

Messze hullámzik, mint a néma tenger,
a zöld vidék itt. Tökéletes csend és
sehol semmi. Csak egy-két ritka cserjés -
egyéb e síkon semmi nőni nem mer.

Egy pocsolya. Sík üveglap. Az ember
megfog egy követ, és piszkos, kesernyés
vizébe vágja. Ezer arany csepp és
sugár egyenest fel a Napba frecskel.

A tócsa partján könnyű őszi szellő
kél, s leng a nád egy hosszú, lenge percig,
egy éles fütty a tájon átrepül - -

Nyugat felé veres szélű a felhő,
s a Nap, amíg a felhő szertefeslik,
mint roppant gőzös, lassan elmerül.

/Ford.: Rónai Mihály András/