Bartók Lajos: Ada-Káleh

 (Az aldunai barangolásokból)

I.

Rejtett pogány paradicsom,
Melyet víz és kőfal tilalmaz:
De a Szigetvár már ma rom,
S csak vizbe omló sziklahalmaz.

Hullám veri a szigetet,
És falait nagyobb víz mossa:
Idő, idő! te verdesed,
Rést ütve a féltett tilosba.

S az idegen kiváncsi nép
Beömlik rajta és profánul
A Zulejkák és Fatimék
Irigy arczfátyola után nyúl.

Hiába tiltja a Korán,
Hiába úr és őr haragja, -
A nő is lebbent fátyolán
S titkon szemét szemedbe lopja.

Már semmi szent ember előtt,
Még a hárem se! – és az ablak
Szemérmetes rostélyain ők,
Ha csak lehet, bepillogatnak.

S a bűnhődés el nem marad!
Mi az, tudásvágy mit elérhet?
Egy csalódással gazdagabb,
És egy ábránddal vagy szegényebb!

II.

Mikor a nap lehanyatlik
És homály borul a tájra,
Felhangzik a minaretről
A müezzin estimája:
La illahi ilallah!

A Szigetvár karcsú tornya
Reszket, vízből visszaverten,
Elhaló visszhang sohajtoz,
Csalogány zeng parti berken.
La illahi ilallah!

Allah, így akarta Allah!
Hosszu éj kelet hatalmán…
Fut a csónak a szigettől,
Távol és éj eltakarván.
La illahi ilallah!

Álom az mind!...csak te nem vagy,
Szép gyaúr lány csónakomban,
Vagy legszebb kegyencznő, a kit
Rejtekéből elraboltam.
La illahi ilallah!

Lábad kis török papucsban,
Derekad aranyvert ővben, -
Magad’ keblembe bujtatlak,
Meg ne lásson vizsga őrszem!
La illahi ilallah!

Elsülyedt nap, hunyt dicsőség…
Szerelem! csak te vagy ébren.
S kelet fényét hajnalodni
Látom a leány szemében.
La illahi ilallah!

S fölkél nézni birodalmát,
Kél habokbul az ég holdja,
S félholdját a minaretnek
Csókkal hinti, beragyogja.
La illahi ilallah!

Csókja reszket ajkainkon
S száll kelet honába lelkünk,
Míg mint hattyu szálló lelke
Zeng az esti dal felettünk:
La illahi ilallah!