Luis Delfino: A hit angyala

Szerelmi vágy, kóbor csillaga mennynek,
hol tündökölnek a tavaszi kékek,
Éden szent rózsája, melyre a fentebb
szférákba menekülő visszaréved,

fény árnyéka, mely így suttog: „Reménykedj!”,
sok szurdokon átnyúló kéz, mely ernyed,
és kicsordítja a krátert, a mélyet,
az isteni, tüzes itallal teltet.

Kerestem-csúcsok, sose-láttam-csúcsok,
két szárnyamon felétek úszok, úszok…
Tudom jól, roppant messzi vagytok! Ám itt

a Hit Angyala, s így rebeg: „Keressed…”
S én szólok: „Jöjj te, ó nekem teremtett!
Mi tartóztat? Mért késel oly sokáig?...”

/Ford.: Majtényi Zoltán/