Azon a hatalmas
területen, amely a Paraná-folyótól Uruguayig terült el, szóval ezen a
területen, a Yabebirí- és Gunapiró-patakok között csodálatosan tündöklő
fénypontok láthatók, amelyek éjszakánként fantasztikusan ragyogó körmenetben
lassan vonulnak tova.
Mindenki tudja, hogy az iszondú bolyong a hegyekben, hogy megbüntesse az irigyeket. Eredetileg jóvágású ifjú volt, aki ott élt a tágas, buja növényzetű földeken. A vidék minden ifjú hölgye vonzódott a kifogástalan viseletű, nemes szívű legényhez. Mindannyian belebolondultak. Feledvén, hogy más férfi is létezik a világon, ránézni sem akartak többé másra, mert mindenkit értéktelennek találtak, ha összehasonlították a szépségnek és erénynek mintaképével.
A többi férfi, érezve, hogy a lányok semmibe veszik őket, haragra gerjedt a legény ellen. Összegyűltek, hogy valami megoldást keressenek. Semmivel nem vádolhatták meg a legényt, mert a törvényt nem sértette meg, tökéletességéért nem marasztalhatták el. Megkísérelték bűnbe ejteni, de a legény feddhetetlen jelleme meghiúsította terveiket. Mégis úgy döntöttek, hogy akármi módon, de elteszik láb alól a tökéletes lényt, aki magához hajlította minden kuná ( fiatal lány) szívét.
A kariá-ík (ifjak) elhatározták, hogy végeznek vetélytársukkal. Egy holdas éjszakán elhelyezkedtek a fák mögött, ott, ahol a legénynek át kellett haladnia. Amikor megérkezett, meglepték, rávetették magukat a védtelen ifjúra, és testén huszonkét szúrást ejtettek. A sebekből tócsába gyűlt a vér, átnedvesítette a földet. A legény elvérzett, de mielőtt utolsót lélegzett volna, gyilkosai rémülten látták, hogy áldozatuk csodálatosan tündöklő apró bogárrá változik, s testének minden sebéből titokzatos fény árad. Szívének sebéből formálódott a bogár feje, vörös fénnyel ragyogott, mint a rubin.
A csodától megrettent gyilkosok attól kezdve kénytelenek voltak egész életükben minden éjszaka elnézni ezt a baljós ragyogást, mely emlékeztette őket gonoszságukra, és kínozta lelkiismeretüket. Soha többé nem nyerhették vissza nyugalmukat.
Azóta az iszondúk hatalmas rajai népesítik be éjszakánként az erdőt, és ragyogásuk mintha elvarázsolná a tájat...
Aki megfog egy iszondút vagy fénybogarat, testének mindkét oldalán tizenegy apró fénypontot láthat, a huszonkét tőrszúrás nyomait, a fején a vörös fény pedig annak a szép ifjúnak a szíve, aki féltékenységet ébresztett a többi férfiban.
/Ford.: Rozsnyai Katalin/
Mindenki tudja, hogy az iszondú bolyong a hegyekben, hogy megbüntesse az irigyeket. Eredetileg jóvágású ifjú volt, aki ott élt a tágas, buja növényzetű földeken. A vidék minden ifjú hölgye vonzódott a kifogástalan viseletű, nemes szívű legényhez. Mindannyian belebolondultak. Feledvén, hogy más férfi is létezik a világon, ránézni sem akartak többé másra, mert mindenkit értéktelennek találtak, ha összehasonlították a szépségnek és erénynek mintaképével.
A többi férfi, érezve, hogy a lányok semmibe veszik őket, haragra gerjedt a legény ellen. Összegyűltek, hogy valami megoldást keressenek. Semmivel nem vádolhatták meg a legényt, mert a törvényt nem sértette meg, tökéletességéért nem marasztalhatták el. Megkísérelték bűnbe ejteni, de a legény feddhetetlen jelleme meghiúsította terveiket. Mégis úgy döntöttek, hogy akármi módon, de elteszik láb alól a tökéletes lényt, aki magához hajlította minden kuná ( fiatal lány) szívét.
A kariá-ík (ifjak) elhatározták, hogy végeznek vetélytársukkal. Egy holdas éjszakán elhelyezkedtek a fák mögött, ott, ahol a legénynek át kellett haladnia. Amikor megérkezett, meglepték, rávetették magukat a védtelen ifjúra, és testén huszonkét szúrást ejtettek. A sebekből tócsába gyűlt a vér, átnedvesítette a földet. A legény elvérzett, de mielőtt utolsót lélegzett volna, gyilkosai rémülten látták, hogy áldozatuk csodálatosan tündöklő apró bogárrá változik, s testének minden sebéből titokzatos fény árad. Szívének sebéből formálódott a bogár feje, vörös fénnyel ragyogott, mint a rubin.
A csodától megrettent gyilkosok attól kezdve kénytelenek voltak egész életükben minden éjszaka elnézni ezt a baljós ragyogást, mely emlékeztette őket gonoszságukra, és kínozta lelkiismeretüket. Soha többé nem nyerhették vissza nyugalmukat.
Azóta az iszondúk hatalmas rajai népesítik be éjszakánként az erdőt, és ragyogásuk mintha elvarázsolná a tájat...
Aki megfog egy iszondút vagy fénybogarat, testének mindkét oldalán tizenegy apró fénypontot láthat, a huszonkét tőrszúrás nyomait, a fején a vörös fény pedig annak a szép ifjúnak a szíve, aki féltékenységet ébresztett a többi férfiban.
/Ford.: Rozsnyai Katalin/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése