Heinrich Heine: A kínai császár

Száraz tökfilkó volt apám,
afféle sunyi józan,
de én bepálinkázom ám,
a császár vagyok valóban.

Megleltem varázsitalom,
kedélyem igazi írját:
mihelyt pálinkám nyakalom,
virág borítja Kínát.

A Mennyei Birodalom ragyog,
dús rónaként virulva:
magam is szinte férfi vagyok,
és nőm teherben újra.

Mindenki bőségben uszik,
száműzve a betegség:
főbölcsem, Konfuziusz itt
termeli a tiszta eszmét.

Prófunt helyett a katonák
- ujjé! – kalácsra szoknak!
Álmomban bársony s brokát
ruhája a rongyosoknak.

Jó mandarin-lovagjaim
megrokkant koponyája
mintha visszaifjodna, ím,
copfját mind újra rázza.

Nagy Pagodám, hol a hit él
s megtestesül, íme, áll ma:
ki még zsidó volt, ott kitér,
s a Sárkányrend az álma.

A forradalmi láz lehűlt.
A főmandzsuk kimondták:
Nem kell az alkotmány nekünk,
a bot s kancsuka inkább!

Eszkuláp követői ugyan
ellenzik e szenvedélyem
de tehetem, hogy ne igyam
országaim érdekében?

Még egy kupicát, még egy kupicát!
Ízlik, akár a manna.
S mert kótyagos, hát felkiált
ujjongva a nép: Hozsanna!

/Ford.: Kálnoky László/