Ismeretlen angol költő: Ballada a megesett leányról

Volt jó helyem egykor a Rosemary utcán,
Becsülte az úr meg az asszony a munkám.
De jött a hajós, szállást keresett…
Azóta vagyok nyomorult, elesett.

Gyertyával ágyhoz kelle kisérnem,
S a haját kendővel lekötni szépen,
Lekötni haját, a’mint a szokása…
„Szép Pollyka – kérlelt – jöjj velem ágyba!”

De bolond is a lány, ha olyan fiatal,
S a legény mellett melegedni akar!
Csitt, szám! ami ott vala, el ne beszéld itt…
Aj, mért nem tart vala hét kerek évig!

Fölkelt a hajós hajnalban azonnal,
És szórta a pénzt ölembe marokkal:
„Ez mind a tiéd! Mit nem teszek én,
Ha vársz hiven engemet, szép Kicsikém!”

„Majd futja dadára, ha lesz gyereked:
Mint dáma csak ülsz, mert tömve zsebed:
Pénztől dagad az – s tejtől kebeled -
Mondjad dicsekedve: hajós szeretett!”

„Ha fiú, legyen ő a király katonája!
Ha leány, legyen ő gyűrűs kezü mátka!
Gyűrű a kezén, és fátyla lebeg,
Hirdetve, hogy apja hiven szeretett.”

Hej, zsenge leányzók, intelek én:
Sose nyúljon a szoknya alá a legény!
Lám, engem is egy de csunyán becsapott:
Magzattal ölembe magamra hagyott.

/Ford.: Mészöly Dezső/