Nagy Imre: Hajnali virágok méze

Hajnalban nyílt tüzes virágról
gyűjtögeti a darázs a mézet,
döngicsélve szállong előttem,
a lelkemhez szépen beszélget.

Itt is egy virág, amott is egy,
mely a pusztán vércseppként ragyog, -
de az én szám nagyon keserű,
por lepte be, s alighogy dadog.

Nem tudok a darázshoz szólni,
csak a röptét, a dolgát nézem,
ajkamon nem nyílik virága
a dalnak és a szónak a fényben.

Nagyapám is úgy járt a pusztán,
csöndben, némán, sok verítékkel,
s ha csordult vére, nem jajdult fel, -
letörölte lapulevéllel.

Csak a mese éltette lelkét,
mely virágokról szólt s darázsról,
mely a mézet annak gyűjti majd,
akinek ajkán csillag lángol.

Aki mézre lesz nagyon éhes,
és szomját fényes víz oltja,
aki a puszták nagy fájdalmát
szívében és dalában hordja…

Gyűjtsed darázs, gyűjtsed a mézet! -
keserű az én szám is nagyon,
s édes szó kell, ha majd por helyett
csillag lángol kinyílt ajkamon.