Nagy Imre: A puszta ölén

Úgy állok itt, mint a kútágas
a puszta ölén, a hőségben,
nem hajlongok a nagy viharban
s a pókhálót lengető szélben.

Engem a vihar nem dönthet el,
Földanyám keze tart erősen,
árnyékomon álmodik a pór:
virágmagok vannak kelőben.

Pacsirtanóta harsog felém,
mit a hajnal küld lelkemnek,
hogy legyen erőm a porban állni,
ha viharok közelegnek.

S míg fölöttem égő virágként
lángol a Nap: - a verítékem
megszépíti Földanyám álmát
a kalászban s viráglevélben.