Palágyi Lajos: Sovárgás

Oh csak ne kéne sirba szállnom,
Míg itt a tél, a puszta tél,
Csak egyszer, egyszer hallanám még,
A mit a vig madár beszél.

Csak egyszer, egyszer láthatnám még
A napnak égő sugarát,
A mint a reszkető falombon
Enyelgve, játszva suhan át.

Kiülnék az eresz alá és
Sütkérezném a melegen,
Az enyhe szél, mint fájó emlék,
Rezdülne által keblemen.

Elmult időkről, ifju korról,
Mely kincscsel, hittel volt tele,
Bohó szivekről, szerelemről
Suttogna a fa levele.

S ha a nap megpihenne este
Bérczek mögött, hűs rejteken,
Utolsó, elhaló sugára
Megaranyozná – létemet.