Sen. dr. Lehoczky Győző: Epilógus

Ha őszi napfényben
Az ősi avart járod,
Nézd a hullott lombot,
Mint egy régi álmot…

Késő üzenetet,
Mely a múltban éledt,
S féltő szeretetként
Így került elébed…

Párás hajnalokon
Vagy alkonyi estén,
Nézd az ősi fákat
Gondot, bút feledvén…

Vagy ha a kis erdőt
A fiaddal járod,
Mesélj neki arról,
Hogy vannak nagy álmok…

És hogy az életnek
Nincsen soha vége…
Ősből megy utódba
A magyarok vére…

Ki a múltat nézi,
Az a jövőt látja,
Szomorú gondok közt
Nem marad magára!

De akaratot, erőt
Csak magától várjon,
Útján biztos céllal
Egyenesen járjon…

Ha az életcélját
El akarja érni,
Nem szabad csak saját
Céljával beérni…

S az lesz életének
Legszebb ékessége,
Hogy bölcsességet oltott
Gyermek szívébe…

Adni kell másnak is,
Múltnak és jövőnek,
Hogy hasznosat tegyen
Az örök időknek…

Szomorúság gyötri?
Ne sírjon miatta!
Ami csúnya és rossz
Úgyse ő akarta!

Mert ha életútját
Becsülettel járta,
Biztos, hogy nyugalmát
Belül megtalálja!

Nehézsége támad?
Vagy csalódás érte?
Temesse a gondját
A munka hevébe!

Ne fellegekben járjon!
Maradjon a földön…
De ne csetledezzen
Minden kis göröngyön…

Nem mindig a nagy szép,
Bármi is az ára!
De tegyen okosat,
Így nem él hiába…

Az élet sokszínű,
Millió az ága…
Ki szépet keres benne,
Könnyen megtalálja…

De ha már meglelte
És magába zárta,
Ne hagyja elveszni
Az élet porában…

Ha az, mi benne éledt,
Más kincsévé válik,
Tisztán menetelhet
A végső állomásig…

. . .

Tudom, egy hajnalon
Vagy alkonyi estén
Én is búcsút mondok
A földbe visszatérvén.

Megszűnik sok minden,
Eltűnik az élet…
Minden, ami hívság,
Semmibe enyészhet…

De van, amit mégis
Megőriz a lélek,
Az igaz érzések
El sose enyésznek…

. . .

Ha majd meghalt apád,
Teste porrá égett,
Ősi gesztenyefák
Földjébe hintsétek…!

Nőjön be a fákba,
A fáknak szívébe…
Krónikát feljegyző
Évek gyűrűjébe…

Mit a múltból hoztam,
Átadom a fáknak…
Ő a levéllel küldi
A túlélő világnak…

Így a gesztenyésben,
Hol oly szívesen jártam,
Az én gyűrűim is
Benn élnek a fákban…

Az ős fák koronája
Felnyúlik az égig…
S a hulló levéllel
A múltat idézik…

. . .

Ha a mese-padon
Könnyes lesz a lélek,
Érezzétek azt, hogy
Én veletek érzek…

Ha gyöngyöző harmat
Hull hajnali tájra,
Szívemmel ott leszek,
Néha hazajárva…

Ha őszi levelet
Felveszel a földről,
Olvasd szeretetem
A hullott levélről…