Iancu Vacarescu: A megreparált óra

Te, ki az időmúlásról darálva
emlékeztetsz minket a halálra,
gyere ide, s tanulj végre, mérni
lecke árán, helyesebben mérni!
Hisz az embernek, a nyomorultnak
egypár jobb óra nagy néha jut csak.

Ha fel-felnyög keserves bajában,
háború alatt vagy nyavalyában,
ha ínségből, búból, fájdalomból
jó sokat látsz, s a veszély ha tombol,
fertályórának mutasd az évet,
s az a fertály múljon el, de végleg!

Ám ha a viszály kiadta mérgét,
ha a férj öleli feleségét,
ha egymással szülő, gyermek, testvér
a természet rendje szerint megfér,

ha mindenki jó lélekkel áldja
jótevőjét, kinek jár e hála,
sőt ellenséggel is jót cselekszik,
fertályórád tartson öreg estig!

Ha az ember méltósága porban,
irgalom nélküli, durva korban,
s cselt szőnek törvénytipró garázdák,

ha melegét veszti a barátság,
ha látod, hogy hazánkban a jobbak,
széthúzván, egymástól távolodnak,
hogyha törvényt nem tisztel az elme,
s bomlik emberek sok szent kötelme,
ha sziveket az aszály kiéget,
röpke perccé tégy egy kerek évet!

Ha győz az igazság diadallal,
s széthúzókat összehoz az angyal,
ha nagy becsben állnak a románok,
ha a rokonszenvet hatni látod,
ha földünkön boldog nyugalom van,
ha babámat látod a karomban,
ha azt látod, hogy derűs az elmém,
s eltűnődik gyönyörű szerelmén,
rakd a pillanatra zaboládat,
s bűvöld szökőévvé mindahányat!

Ha sikerül békességre lelnem
általad, barátot lelsz te bennem:
de ha nem javulsz meg, fogadom, hogy
elpusztítom egész pereputtyod!
Mert tebenned nincsen könyörület,
bántod a szemünket s a fülünket:
egyre a múló időt jelezve,
bajjal és halállal fenyegetsz te.

/Ford.: Kálnoky László/