CXXIX
A Szellemet mocsokba fojtani
kéjes kaland. És ösztönzőnk, a Kéj:
csalárd, öldöklő, vad sehonnai,
szilaj, vérontó, gyilkosan kacér.
Alig gyönyörködsz, már az undor öl:
Csalétket faltál, hogy eszed veszitsd:
de a gyönyörre rímel a csömör,
s megútálod az észvesztő csalit.
Őrült a vágy, a birtoklás, amin
túljutva, új vágy újra elragad.
Üdv az, míg pedzed, ám elérve: kín.
Öröm kecsegtet – s káprázat marad.
Mindezt tudod: mégsem kerülheted
e mennyet, mely a poklokig vezet.
kéjes kaland. És ösztönzőnk, a Kéj:
csalárd, öldöklő, vad sehonnai,
szilaj, vérontó, gyilkosan kacér.
Alig gyönyörködsz, már az undor öl:
Csalétket faltál, hogy eszed veszitsd:
de a gyönyörre rímel a csömör,
s megútálod az észvesztő csalit.
Őrült a vágy, a birtoklás, amin
túljutva, új vágy újra elragad.
Üdv az, míg pedzed, ám elérve: kín.
Öröm kecsegtet – s káprázat marad.
Mindezt tudod: mégsem kerülheted
e mennyet, mely a poklokig vezet.
/Ford.: Mészöly Dezső/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése