Egy embernek hét fia volt. Nagyon
szeretett volna még egy lánykát is. Végre teljesült a kivánsága, aranyos
kislánya született. Nagy keresztelőt akart csapni, elküldte hát a fiait, hogy
hozzanak bort a nagy üvegkancsóban. Megy a hét fiú, egyszercsak tarka lepke
repült el előttük, mind a hét utána szaladt, a korsót elejtették össze is
törött.
Hazamennek nagy sírva, azt mondja az édesapjuk mérgesen: - Hogy a holló hordana el benneteket! - Hát abban a szempillantásban ott terem egy nagy fekete holló, ráfúj a hét fiúra, egyszeribe hollóvá változott mind a hét és elszálltak a nagy madárral.
Most már hiába búsult az édesapjuk. Csak a kislánya maradt meg a sok gyermeke közül, de arra vigyázott is, mint a szeme világára. Nem is mondta meg neki, hogy volt még több gyermeke is, minek búsítsa véle. Hanem amit ő elhallgatott, elmondták a jó emberek. Ahogy a kisleány nagyobbacska lett, elmesélték, hogy volt neki hét fiutestvére, de apjuk haragjában rosszat kiván nékik s az nagyhamar be is teljesedett.
Sírt a kislány, keservesen és lehatározta, hogy megkeresi bátyjait, akárhol vannak is. Elszökött otthonról és ment, mendegélt. Találkozott egy kis törpével, akinek nagyon fájt a lába, mert elvesztette papucskáját. A jószívű leányka odaadta a magáét, a törpe meg hálából megmondta néki, hogy testvérei az üveghegybe vannak bezárva. Meg is mutatta az utat oda s azt mondta, feküdjék le a hegy tövébe, de akármi történik is, ki ne nyissa a szemét.
Szót fogadott a kislány, mikor az üveghegyhez ért, behunyt szemmel lefeküdt a földre. Egyszer csak nagy suhogást hall maga felett, valami felkapta és vitte nagyon magasra. De a lányka nem nyitotta ki a szemét. Akkor valami haragosan megrázta, rákiáltott egy erős hang, de a lányka a hét bátyjára gondolt és nem nézett fel. Akkor az óriás holló - mert az vitte fel a kislányt üvegvárába, - úgy megmérgelődött, hogy csőrével nagyot ütött az üvegvár falára. Egyszeribe megcsendült a hegy, ketté is nyílt hamar, előjött a hét szép fiú, közrefogták testvérkéjüket és elmentek vele haza. A holló meg mérgében megpukkadt.
Hazamennek nagy sírva, azt mondja az édesapjuk mérgesen: - Hogy a holló hordana el benneteket! - Hát abban a szempillantásban ott terem egy nagy fekete holló, ráfúj a hét fiúra, egyszeribe hollóvá változott mind a hét és elszálltak a nagy madárral.
Most már hiába búsult az édesapjuk. Csak a kislánya maradt meg a sok gyermeke közül, de arra vigyázott is, mint a szeme világára. Nem is mondta meg neki, hogy volt még több gyermeke is, minek búsítsa véle. Hanem amit ő elhallgatott, elmondták a jó emberek. Ahogy a kisleány nagyobbacska lett, elmesélték, hogy volt neki hét fiutestvére, de apjuk haragjában rosszat kiván nékik s az nagyhamar be is teljesedett.
Sírt a kislány, keservesen és lehatározta, hogy megkeresi bátyjait, akárhol vannak is. Elszökött otthonról és ment, mendegélt. Találkozott egy kis törpével, akinek nagyon fájt a lába, mert elvesztette papucskáját. A jószívű leányka odaadta a magáét, a törpe meg hálából megmondta néki, hogy testvérei az üveghegybe vannak bezárva. Meg is mutatta az utat oda s azt mondta, feküdjék le a hegy tövébe, de akármi történik is, ki ne nyissa a szemét.
Szót fogadott a kislány, mikor az üveghegyhez ért, behunyt szemmel lefeküdt a földre. Egyszer csak nagy suhogást hall maga felett, valami felkapta és vitte nagyon magasra. De a lányka nem nyitotta ki a szemét. Akkor valami haragosan megrázta, rákiáltott egy erős hang, de a lányka a hét bátyjára gondolt és nem nézett fel. Akkor az óriás holló - mert az vitte fel a kislányt üvegvárába, - úgy megmérgelődött, hogy csőrével nagyot ütött az üvegvár falára. Egyszeribe megcsendült a hegy, ketté is nyílt hamar, előjött a hét szép fiú, közrefogták testvérkéjüket és elmentek vele haza. A holló meg mérgében megpukkadt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése