A
kék patak árja zenélve cseveg,
a nap csodaszép:
suttognak a tájon a déli szelek
és lángol az ég.
Csak uszik a felleg, a gyapju-fodor,
a májusi reggel örömbe sodor,
az arcod is ég.
De minden véget ér,
nem csörgedez az ér,
a szél susogni nem jő,
nem imbolyog a felhő,
a szív többet nem üt.
Halál les mindenütt.
Mert minden meghal itt,
a semmi ránk havaz,
elhervad a csalit.
Jaj, bús panasz!
a nap csodaszép:
suttognak a tájon a déli szelek
és lángol az ég.
Csak uszik a felleg, a gyapju-fodor,
a májusi reggel örömbe sodor,
az arcod is ég.
De minden véget ér,
nem csörgedez az ér,
a szél susogni nem jő,
nem imbolyog a felhő,
a szív többet nem üt.
Halál les mindenütt.
Mert minden meghal itt,
a semmi ránk havaz,
elhervad a csalit.
Jaj, bús panasz!
Ajtóba
vár a vad halál.
Nézd! a barátod, bár marasztald,
elhagyja a pohárt, az asztalt,
egy semmi jel - és menni kell.
A földbe majd letesznek egyszer
és mélyen a mélybe fekszel.
A víg kacaj már tompa jaj.
Nem zeng madárdal
a lombon által.
Szellő se fú.
Jaj, iszonyú!
Nézd! a barátod, bár marasztald,
elhagyja a pohárt, az asztalt,
egy semmi jel - és menni kell.
A földbe majd letesznek egyszer
és mélyen a mélybe fekszel.
A víg kacaj már tompa jaj.
Nem zeng madárdal
a lombon által.
Szellő se fú.
Jaj, iszonyú!
Halld!
a halál karjába hív
s amíg szólok, eláll a szív.
Az állkapcád konyán lehull,
orcád pirossa elfakul,
kár benne bíznod, ernyed izmod,
forró véredbe jég vegyül,
látó szemedre éjjel ül,
kilencszer csendül a lélekharang,
vidám fiúk, ott pihenünk alant!
s amíg szólok, eláll a szív.
Az állkapcád konyán lehull,
orcád pirossa elfakul,
kár benne bíznod, ernyed izmod,
forró véredbe jég vegyül,
látó szemedre éjjel ül,
kilencszer csendül a lélekharang,
vidám fiúk, ott pihenünk alant!
A
vén világ,
mint pici ág,
ugy született,
ti emberek.
A földnek meg kell halnia.
Hát tomboljon a déli szél
a kék víz a partok szélinél:
mivel a vén föld bús fia
nem látja többé,
elmúl örökké,
minden, mi van, az született.
És nem tér vissza, ami él,
meg kell, jaj, meg kell halnia.
mint pici ág,
ugy született,
ti emberek.
A földnek meg kell halnia.
Hát tomboljon a déli szél
a kék víz a partok szélinél:
mivel a vén föld bús fia
nem látja többé,
elmúl örökké,
minden, mi van, az született.
És nem tér vissza, ami él,
meg kell, jaj, meg kell halnia.
/Ford.:
Kosztolányi Dezső/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése