Benedek Elek: Rókáné meg a vadgalamb

 

Rókáné komámasszonynak estefelé még nem volt meg vacsoráravalója.

- Ejnye, ejnye - morgott magában a komámasszony -, de rossz napom van! Egész nap csak járok, semmit sem találok.

Szomorúan kullogott az erdőben, nézett jobbra, nézett balra, felnézett minden fára, hopp, meg van! Nini, a fa tetején ott turbékol egy vadgalamb. Sunyi módon felsandított a fára, s köszönt:

- Adjon Isten, szépen búgó, burukkoló vadgalamb!

- Burukk, burukk, adjon Isten, komámasszony. Hol jár, mit csinál?

- A városból jövök szépen búgó, burukkoló vadgalamb!

- A városból? Mi újság?

- Haj, szomorú újság van ott. A király kiadta rendeletbe, hogy ezentúl a vadgalamboknak nem szabad a fán ülni, hanem le kell szállni a földre, ottan sétálni szépen, rendesen.

- Ej, ej, igazán? Hát ha őfelsége úgy parancsolta, úgy lesz ezután.

Mindjárt le is akart szállani a fáról. De egyszerre csak rókáné komámasszony nyugtalanul kezdett fülelni. Lódobogást, kutyaugatást hallott.

- Nem látsz, nem hallasz valamit, szépen búgó, burukkoló vadgalamb?

- Burukk, burukk, bizony látok.

- Kit látsz? Mit látsz?

- Látok egy embert.

- Hát még?

- Az ember alatt egy lovat.

- Hát még?

- A ló mellett egy kutyát.

- No, akkor Isten áldjon!

- A király rendeletét nem mutatod meg?

Majd máskor, majd máskor. Haza kell szaladnom. Sok a dolgom!