Képzeljétek,
gyerekek, mi történt!...Egy nyuszikának a mezőn megfájdult a foga. Valószínűleg
úgy esett meg ez a nagy baj, hogy kemény káposztatorzsára harapott.
Panaszosan makogott a nyuszi és nem tudta, mitévő legyen. A pofácskája hamarosan dagadni kezdett, s amikor a barázdabillegető meglátta, ijedtében még billegetni is elfelejtett.
Lekonyult a nyuszi füle bánatában és csak üldögélt a rét közepén. Gyógyfüvecskék kínálták magukat orvosságnak a fájós fogára, vadvirágok legyezgették a daganatot, de hát mindez nem sokat használt.
Észrevette a nyuszi, hogy egy mókus mogyorót ropogtat az erdőszéli fán. Elkezdett vele beszélgetni.
- Mik-mak, de jó neked, mókuska!
- Mi bajod van, nyulacska.
- Fáj a fogam, mókuska.
- Ki kell húzni, nyulacska!
- Ki húzná ki, mókuska?
- Harkály doktor, nyulacska.
- Nem fog fájni, mókuska?
- Csak egy kicsit, nyulacska.
Gyáva volt a nyuszi, de a foga már annyira fájt, hogy mégis elindult az erdőbe. Messziről hallatszott Harkály doktor kopácsolása. Amint közeledett hozzá, egyre jobban inába szállt a bátorsága.
- Sárgarépás jó napot! - toppant eléje hirtelen a róka. - Mi lelte azt a szép nyúlpofikádat, hogy ekkorára dagadt?
- Éppen most megyek fogat húzatni - reszketett a nyuszi -, de nagyon félek, mert Harkály doktornak éles a csőre.
- Ó, ó - sopánkodott a róka -, hiszen nem is kell ahhoz a harkály! Ide süss, nyulacska! Majd én rákötök egy vékony indát a fogadra, megrántom és úgy kihúzom, hogy cseppet sem fog fájni.
Valójában persze azt gondolta a ravasz róka, hogy a fogára kötött indánál fogva szépen hazavezeti az ostoba nyulacskát a rókalyukban várakozó fiainak. Azoknak ma éppen ilyen gyönge nyúlhúsra támadt kedvük.
A nyuszi ezt nem tudta, ezért izgatottan mozgatta a bajuszát.
- Komolyan mondod, Róka bácsi?
- Úgy ám, füles öcsém! Sohasem fog fájni többé a fogad! No, gyere csak közelebb, nem bántalak. Tátsd ki szépen a szádat! Így ni! Biz' ez csúnya fog, de már rajta is a hurok. No, most gyere szépen velem, amerre vezetlek!
Vitte a róka a megszeppent nyulacskát és már majdnem a rókalyuknál voltak, s be is húzhatta volna oda szépen, de akkor az egyik rókafi, a legéhesebbik, kidugta a fejét és elkiáltotta magát:
- Hozza a papa a pecsenyét!
Ettől a nyuszi úgy megijedt, hogy hátrarántotta a fejét, s nyomban kirepült a szájából a fájós fogacska. A róka meg, aki húzta az inda másik végét, hanyatt bukfencezett, és legurult a domboldalon, bele a jéghideg patakba.
Felröppentek a madarak a fákról, összeszaladtak az őzek és makkot dobáltak egymásnak a mókuskák, úgy örültek, hogy a ravaszdi pórul járt.
A nyuszi pedig megszabadult a fájós fogától, s ma is vidáman ugrál a barázdákban.
Aki nem hiszi, menjen ki a mezőre és kérdezze meg tőle.
/Forrás: Tavasz van, gyönyörű (gyermekirodalmi szöveggyűjtemény)
Panaszosan makogott a nyuszi és nem tudta, mitévő legyen. A pofácskája hamarosan dagadni kezdett, s amikor a barázdabillegető meglátta, ijedtében még billegetni is elfelejtett.
Lekonyult a nyuszi füle bánatában és csak üldögélt a rét közepén. Gyógyfüvecskék kínálták magukat orvosságnak a fájós fogára, vadvirágok legyezgették a daganatot, de hát mindez nem sokat használt.
Észrevette a nyuszi, hogy egy mókus mogyorót ropogtat az erdőszéli fán. Elkezdett vele beszélgetni.
- Mik-mak, de jó neked, mókuska!
- Mi bajod van, nyulacska.
- Fáj a fogam, mókuska.
- Ki kell húzni, nyulacska!
- Ki húzná ki, mókuska?
- Harkály doktor, nyulacska.
- Nem fog fájni, mókuska?
- Csak egy kicsit, nyulacska.
Gyáva volt a nyuszi, de a foga már annyira fájt, hogy mégis elindult az erdőbe. Messziről hallatszott Harkály doktor kopácsolása. Amint közeledett hozzá, egyre jobban inába szállt a bátorsága.
- Sárgarépás jó napot! - toppant eléje hirtelen a róka. - Mi lelte azt a szép nyúlpofikádat, hogy ekkorára dagadt?
- Éppen most megyek fogat húzatni - reszketett a nyuszi -, de nagyon félek, mert Harkály doktornak éles a csőre.
- Ó, ó - sopánkodott a róka -, hiszen nem is kell ahhoz a harkály! Ide süss, nyulacska! Majd én rákötök egy vékony indát a fogadra, megrántom és úgy kihúzom, hogy cseppet sem fog fájni.
Valójában persze azt gondolta a ravasz róka, hogy a fogára kötött indánál fogva szépen hazavezeti az ostoba nyulacskát a rókalyukban várakozó fiainak. Azoknak ma éppen ilyen gyönge nyúlhúsra támadt kedvük.
A nyuszi ezt nem tudta, ezért izgatottan mozgatta a bajuszát.
- Komolyan mondod, Róka bácsi?
- Úgy ám, füles öcsém! Sohasem fog fájni többé a fogad! No, gyere csak közelebb, nem bántalak. Tátsd ki szépen a szádat! Így ni! Biz' ez csúnya fog, de már rajta is a hurok. No, most gyere szépen velem, amerre vezetlek!
Vitte a róka a megszeppent nyulacskát és már majdnem a rókalyuknál voltak, s be is húzhatta volna oda szépen, de akkor az egyik rókafi, a legéhesebbik, kidugta a fejét és elkiáltotta magát:
- Hozza a papa a pecsenyét!
Ettől a nyuszi úgy megijedt, hogy hátrarántotta a fejét, s nyomban kirepült a szájából a fájós fogacska. A róka meg, aki húzta az inda másik végét, hanyatt bukfencezett, és legurult a domboldalon, bele a jéghideg patakba.
Felröppentek a madarak a fákról, összeszaladtak az őzek és makkot dobáltak egymásnak a mókuskák, úgy örültek, hogy a ravaszdi pórul járt.
A nyuszi pedig megszabadult a fájós fogától, s ma is vidáman ugrál a barázdákban.
Aki nem hiszi, menjen ki a mezőre és kérdezze meg tőle.
/Forrás: Tavasz van, gyönyörű (gyermekirodalmi szöveggyűjtemény)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése