George Bucovia: Tavaszi nyugtalanság

Tavasz, virágos…
Lilába játszó festmény, illattal teli.
A kirakatban versek, új költő versei.

Kürt zeng, keringő sóhaj, zsong a város.

Új álmok, új eszmények megújult tavasza…

Körös-körül neszez már a lassú ébredés,
Minden tisztán világol,
És minden csupa napfény! A csarnok ablakából
Egy sápadt gyárilány az azúrkék égre néz.

A régi fájdalomra tavasz új hajnala…

A rögbe a parasztok megint ekét akasztnak,
A föld úgy érzi: mozdul s végtelenbe nő -
Mint eddig is örökké, lesz termés újra, bő:
De ismét minden hosszú s unt elmélet marad csak.

Mikor zendül föl egyszer egy más tavasz dala?!...

/Ford.: Kiss Jenő/