M. Lermontov: Lehullt az élet lánca...

Lehullt az élet lánca: itt a cél:
lelkem a biztos kikötőbe tér,
hol hallgat a mult s tarka délibáb
nem hímezi a jövő fátyolát,
hol a jelen nem ismer szenvedélyt
s becsvágy nem vonz, könny nem hull semmiért,
ahol a szív már nem emlékezik,
nem érzi többé saját férgeit
és csak pihen a rossz deszkák között.
Életem a halálba üldözött!...
De mi lesz, ha ott is szerelmi vágy
lobog csábítva a keblemen át?
Ha vérem fölforralja valami,
a gyönyörvágyó test ösztönei,
vagy a tömeg, a vak, gonosz, irígy,
melyet a saját esze megbutít?!
Nem, nem, elég volt az élet, elég,
eddig is az hajszolt a sír felé
s gyötrelmét többé el nem viselem!
S ha pörbe fogsz is érte, Istenem,
és sujtson bár büntetés, sulyosabb,
mint a bűneim, pokol s kárhozat:
viselek mindent rendületlenűl,
csak el innen, az emberek közűl!

/Ford.: Szabó Lőrinc/