2014. február 14., péntek

Mikszáth Kálmán: Világos



Még az igazságos Mátyás is csinált egy nagy igazságtalanságot, amikor heves, ingerlékeny természeténél fogva ide záratta anyai nagybátyját: Szilágyi Mihályt.

Valószínű is, hogy megbánta mindjárt, de azt már mégsem tehette meg, hogy rendeletét, ha egyszer kimondta, visszavegye.

Szilágyi Mihály uramnak pedig annál is inkább rosszabbul eshetett ez a fogság, mert saját gyámfia záratta el és éppen a saját várába, amelyet sógorától, a nagy Hunyadi Jánostól kapott.

Ahol, mint úr járt-kelt azelőtt, most ott rabul kellett élnie. Mégis keserű sors!
Ámbátor igyekeztek azt megédesíteni, amennyire lehetett, a saját volt emberei. Lábatlan Gergely várnagy uram mindig levett kalappal beszélt a rabbal s bizony a szakács se csinált egyebet egész nap, minthogy sütötte, főzte neki a jobbnál jobb ennivalót.

Sőt szakács uramnak voltak magasabb tervei is ( azelőtt a szakácsok voltak a nagy politikusok, nem a csizmadiák).

Egyszer odakünn járkálván, nagy lihegve és ijedt arccal rohant be a várudvarra:

-      Itt a török! Jaj, itt a török!

-      Nosza fegyverre gyorsan – kiáltja a vitéz Lábatlan Gergely s kirohan őrségével veszett fejjel, hogy ő a török ellen mégyen.

Török azonban nem volt a környéken sehol, hiába nézték a világ mind a négy tájéka felől.

A várban nem maradt más benn, csak a rab és a furfangos szakács. A szakács fogja magát, összecsattantja a nehéz várkapukat, becsukja belülről és viszi a kulcsokat Szilágyi Mihálynak.

-      Elfoglaltam uram a várat számodra. Ezennel úr vagy fölötte és szabad. Védeni fogjuk magunkat!

S ezzel elbeszélte Szilágyinak az elmés fortélyt, ki felette nevetett azon.
-      Bolond dolog lesz belőle! Egy várőrség, amelynek a saját várát kell bevennie!

E pillanatban kürt harsant meg a kapu előtt.

-      Micsoda, már itt vannak? – mond a szakács élénken fölugorva. – Lemegyek, tudtukra adom, hogy nincs szándékunk kapitulálni.

Kisvártatva felszaladt ijedt képpel.

-      Nem ők vannak itt, hanem egy királyi csatlós. Beeresszem-e?

-      Minden esetre, hadd lássuk, mit akar. Hátha éppen az én kivégeztetésem rendeli el ismét „az a gyerek”? Hanem kösse le kegyelmed a fehér kötényét, mert nem tudom mit fog képzelni felőlünk.

A királyi küldöttet beeresztette szakács uram a néma, kihaltnak látszó várudvarba.

-      Lábatlan Gergelyhez hozok parancsot a királytól. Vezessen kegyelmed őhozzá.
A szakács fölvezette Szilágyihoz.

-      Mit üzen a király? – kérdé mohón Szilágyi.

-      Azt üzené, hogy a nagybátyjára jól vigyázzon kegyelmed, nehogy valami baja essék: mert a király szíve szeretettel hajlik az öreg úrhoz, szeretné már ölelni minél előbb, de végre is király a király, ő nem alázkodhat, óhajtaná hát kegyelmedtől, ha apródonként szép szóval, beszéddel hajlítaná az öreg urat feléje…

-      No, no, no – dörmögé az öreg Szilágyi elfordulva, hogy a könnyeit letörülgesse, majd ismét a királyi szolgához fordult: - Mondd meg a királynak, megteszek amit tehetek, de bizony nehezen fog menni a dolog, mert makacs az öreg, nagyon haragszik, ámbár ő is nagyon szereti a királyt.

E pillanatban óriási zenebona keletkezett kívül: rengett, kongott a kapu a dárdaütésektől s egész felhallatszott a zsivajgás. Most jöttek meg Lábatlanék s képzelhetni, mennyire elcsodálkozának, amikor a kapukat zárva találták. „Bizonyosan elaludt az a gaz ételkotyvasztó.” 

Végre megjelent a potrohos szakács a várfalon.

-      Bolonddá tett kend bennünket – kiáltja rá szemrehányóan Lábatlan Gergely. – Hát hol az ellenség, amiről beszélt?

-      Az ellenség – mond a szakács – ehol van ni. Én vagyok az ellenség Lábatlan uram, érti-e már?

-      Hogy-hogy?

-      Hát úgy, hogy ez a vár a Szilágyi Mihály uram vára, kegyelmednek pedig tágasabb odakünn.

Káromkodott erre nagyokat Lábatlan, de bizony be sem is eresztette volna vér nélkül a szakács, ha maga Szilágyi nem jön le s nem parancsolja meg.

Minek lett volna most már a kötekedés, ha úgyis biztos a kibékülés a királlyal, mely csakugyan megtörtént nemsokára. Szilágyi Mihály holta napjáig bírta Világost, s sokra becsülte a hű szakácsot. (…)


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Szeretettel köszöntök
Minden kedves böngészőt!





"Legjobb lenne hallgatni,
nem mozdulni,megállni,
nem érezni és nem látni?,
de akkor elfelejtenék embernek lenni!"
jazsoli5