A kék égben a csillagok fölött,
Egy szép világ van, szebb már nem lehet:
Ki jó volt s meghalt: oda költözött,
Isten mellett él örök életet.
Akit a földön csak bú, bánat ért,
Kire az élet sok terhet rakott,
Kárpótolva van ott a bánatért,
Hol társai a tiszta angyalok.
A mennyországban oly boldog az élet!
Onnan vissza nem vágyik senki sem.
Kiket itt hagytak, úgyis odatérnek,
Miért könnyezne értük annyi szem?
Mégis! Ki hinné? Óh de sokan vannak,
Kik küzdenének gonddal szivesen:
Kik ott hagynák az égi birodalmat,
Csak élhetnének tovább idelenn.
Nem a gyermek! Az vissza miért jönne?
Se' az agg, ki élt itt eleget:
Az édes anya az, kinek a könnye
Ott sem szárad fel, ha megered.
Az édes anya az, ki itt a földön
Siró, kicsike árvákat hagyott:
Akire nézve még a menny is börtön,
Kit nem vidítnak föl az angyalok.
*
A nappal elsírt drága könnyeket
- Derült, felhőtlen nyári éjeken -
Isten elhinti a világ felett
S belőlük fénylő harmatcsöpp leszen.
Amikor pedig hideg éjszakákon
A gyönge harmat le, a földre ér
S mindent ellep a bús, hervatag tájon:
Fehér ruhát ölt s lesz belőle dér.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése