Az erdőben pattan a tölgy. Éles, kegyetlen fagy van,
A csillag is fagyottan áll, az ég is mintha vasban.
De csillogás van, ragyogás, szikrázva, elkeverve
A hómezőn, gyémántmezőn, a messzi végtelenbe.
Felette a magasba szállt, fehér füstoszlopokra
A boltozat nagy templomaként mintha reá hajolna.
Mély kékje fenn a végtelen jóság, mennyég világa,
Most önti el sejtelmesen a hold szelid sugára.
Mi megkapó, mi nagyszerű, ezer csillagszemével
Behintve a templomhajót megannyi gyertyafénnyel.
Oltárai a nagy hegyek, erdő az orgonája,
Rémhangon ott a téli szél a zsoltárt intonálja.
Most áll a csend a végtelent megüli némaságban,
Nincs zörrenés, szárnyrebbenés, sem léptek a határban.
De nézd, amott holdfény alatt elnyulni hosszu testtel,
Farkas elől az áldozat fut irtó rémülettel.
/Ford.: dr. Szeremley Ákos/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése