Tegnap olyan volt, akár a rózsa,
Piros az arca, mosolygó az ajka.
Puha ágyába letért nyugovóra
És nem ébredt föl új piros hajnalra.
Örök álommá változott az álom,
Ébredése lett a másik világon.
Az édes anyja és az édes apja
Fölötte állnak könnyező szemekkel:
Kedves testvére összecsókolgatja,
Mint szokta mindig, hogyha jött a reggel.
Ébreszti, költi, ah! de mindhiába',
Olyan nehéz, mély kistestvére álma.
Künn az udvaron a kicsiny pajtások
Kacagón, vigan játszadozni jönnek,
De a kis leány nem vár ma reájok,
Hogy osztályosa legyen az örömnek:
Ő már az égben, angyalokkal játszik,
Onnan áldja meg itt hagyott pajtásit.
Csak várnak-várnak, s egyre szomorúbbak,
Majd betipegnek egyenkint a házba:
Szelid szemeik könnyekbe borulnak
S kitörnek aztán hangos zokogásba'.
Pici szivökre ráborul a bánat,
Sejtelmeként az őszi hervadásnak.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése