Messze Portugáliában, egy magas
szikla tetején állt Barkó lovag vára. Barkó lovagnak két leánya volt: Pálma és
Liliom. Pálma, az apja kedvence, olyan volt, akár a legbátrabb ifjú vitéz:
szőrén ülte meg a lovat, vadászni járt, s úgy forgatta a kardot, hogy messze
földön híre járt.
Szerette is Barkó lovag az idősebbik
lányát, Pálmát, s egyre mondogatta, hogy csak hatalmas, gazdag királyhoz adja
feleségül. Liliom, a lovag kisebbik lánya meg úgy élt a várban, akár egy
Hamupipőke. Az apja is, a nénje is szüntelenül csúfolta, hogy gyönge a karja,
fehér az arca, hogy nem tud lovagolni, iszonyodik a kardtól meg a hangos, vidám
vadászatoktól. Liliomnak nem akadt egy barátja sem a várban, csak az állatok
szerették. Ha sétálni ment, galamb röpült a feje fölött, mókus ugrándozott
előtte, őzike lépdelt mellette, s a bokrokból félénk nyuszik vigyázták lépteit.
Egyszer aztán Barkó lovag hírül adta
országnak-világnak, hogy férjhez adja a lányát, leánykérőbe eljöhet minden
vitéz ifjú király, s amelyik lovagi tornában legyőzi Pálmát, azé lesz a lány
meg a lovagvár minden kincse.
Jöttek is messze földről a királyok,
hercegek, hogy megvívjanak a vitéz leányzóval, és elnyerjék a kezét meg Barkó
lovag kincseit. Csakhogy Pálma sorra legyőzte a kérőket, s volt, aki a
szégyentől holtsápadtan, volt aki vérpirosan hagyta el a lovagi várat.
Egy szép napon fényes kísérettel
érkezett Barkó lovag várába a leghatalmasabb, a legvitézebb ifjú király. Barkó
lovag azt remélte, hogy a híres-neves vitéz király a lovagi tornában legyőzi a
büszke Pálmát, s így királyi férjet kap a kedvence.
Ráparancsolt a kisebbik lányára,
Liliomra, hogy takarodjék a háztól, míg az ifjú király meg fényes kísérete a
várban vendégeskedik. Liliom kiment az erdőbe, s ott letelepedett egy kis
tisztásra. Nyomban körülfogták barátai, az erdei állatok. A mókusok a
nyuszikkal fogócskáztak, hogy fölvidítsák a szomorú leánykát, a varjú meg
versenyre kelt a fülemülével, hogy melyikük tud szebben énekelni. Liliom könnye
hamarosan föl is száradt, beszélt az állatokhoz, azok meg úgy figyeltek rá,
mintha értenék a szavát. Bekötözte egy bárányka fölsebzett lábát, gyógyító
füvet tett az egyik nyuszi fülére, amit megcsípett a komisz szarka.
Az erdő fái közül a leánykérőbe
érkezett ifjú király figyelte Liliomot, s elhatározta, hogy vagy ez az
aranyszívű leányka lesz a felesége vagy senki más.
A következő napon lovagi tornában
legyőzte a büszke Pálmát, még a fényes kardot is kiütötte a kezéből.
- Feleségül kapod a lányomat és
váram minden kincsét! - ujjongott Barkó lovag.
Az ifjú király meg szépen a lovag
elé állt, és így szólt:
- Kincseidet, aranyadat tartsd meg
magadnak, lovag, Pálma lányod kezére meg nem vagyok méltó, mert igaz ugyan,
hogy lovagi tornában legyőztem őt, engem azonban szépségével és szelídségével
legyőzött a kisebbik lányod, Liliom. Ő lesz a feleségem vagy senki más!
Így lett a szép Liliomból királyné,
a gőgös Pálma meg azóta is várakozik a magas szikla tetején, a lovagvárban,
hogy hátha akad egy vitéz király vagy herceg, aki megvívna a kezéért.
/Átdolgozta: Bartócz Ilona/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése