Üdvözlégy! Áldva köszöntelek.
Fogadd mosolyogva e dalt...
Nem firtatom én, ami elmúlt:
Nagy búmba a vád belehalt.
Nem nyílt panaszra az ajkam
Búcsúnk vad kínja miatt,
Mikor megbánva a mámort,
Átkoztad csókjaimat...
Ó, csalódásra itélve
Úgy jöttünk össze mi már,
Két rég boldogtalan ember...
Tudhattuk volna, mi vár.
Ó, hagyjuk a csalfa szerelmet,
Ó, hagyjuk a gyűlöletet! -
A tört rózsát s a bogáncsot
Holt üdvünk sírja felett.
És fogjunk újra kezet most...
Mint puszta, kopár szigeten,
Ha együtt vár a halálra
Két partra vetett idegen.
S ha a te szívedre is éj szállt,
S nem kell se remény, se vígasz:
Kössünk frigyet újra, örökre,
Közös gyász frigye lesz az.
Gyászoljuk a nagy komor átkot,
A gyilkos-igézeteset:
Hogy a boldogtalan ember
Boldog már sohse lehet.
S gyászoljuk mind, kiket immár
Üdvösség nem csalogat,
S kiket még hiteget álmunk:
Gyászolják a boldogokat.
S majd bármelyikünk hal előbb meg,
Búcsúnk egyforma lehet:
Benned csalódtam utólszor,
Te fogd be haló szememet!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése