Nem vetsz már árnyat kis barackfám
Megfogyott, ritkult leveled:
Az élet komor elmulása
Ne bántson mégis tégedet.
Látod amott a gólyafészek
A szomszéd házas nádtetőn,
Milyen zajos élénk vidám volt -
S egyszerre üres, néma lőn.
A pici, kis méla virágok
Eltüntek titkon - csendesen:
De üssön csak a hivó óra -
Elhidd, mindegyik megjelen.
Óh ne busulj! nem vagy magadban!
A méhek mind itt zsonganak.
Bár nem susog lágy, enyhe szellő:
De melegen süt még a nap.
...Óh pusztulás van!...de azért én
Vigan tekintek szerteszét,
Kedves az élet - legalább most
Előttem édes, üde szép.
Meghozta a napot az isten
Hogy szivem bár sír: ünnepel.
Ami bántott a zord napokban:
Könnyen felejti a kebel.
Megjött a sok szép, kedves emlék,
Szivem nincs többé egyedül.
Ami vala sötét, borongós -
Érzem, látom, mint fényesül.
A köny, mely lopva omlik, árad
Kicsalja mind, mi kinozott.
- Az ég mind tisztább, derültebb lesz
Amint egy bús arc mosolyog.
Borulj reám kedves barackfám
Fedezd el ami még setét:
Legyen egészen derült, tiszta
A nyájas, szelid, kegyes ég.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése