Tóth Kálmán: Szép vagy

Szép vagy, midőn elgondolkozva állsz,
S mint a hattyú meghajtod nyakadat,
Szobor, ha volnál, mondanák reád:
Úgy szült téged egy ihlett pillanat.

Szép vagy, midőn mosolyogsz s előtünik
Piros kis ajkad fehér fogsora:
Ha gyöngyvirágok rózsa kelyhiből
Fakadnának, az volna ily csoda.

Szép vagy, midőn bájid dicséretét
Kiváncsi félénkséggel hallgatod,
S a boldogság szemérmes bibora
Boritja el tündéri alakod.

De legszebb: ha megbántván engemet,
Esdőn könyörgsz, hogy ne vegyem zokon,
S jóság, mosoly, félénk szemérem és
Minden bűbáj egyesül arcodon.

Oh bánts meg gyakran, sokszor engemet,
Bár fáj e szív miatta - itt van itt...
Csak lássam és élvezzem azután
Könyörgésednek csodabájait.