Alekszandr Puskin: A föld és a tenger

Mikor a kéklő tengeren
A sikló szél a büszke bárka
Vásznára lehel csendesen,
És ringat a hullámok árja:
Ledobva lelkem gondjait,
Lustálkodom tündéri kedvvel.
Felejtem múzsám dalait:
Szebb dallamot mormol a tenger.
De ha a tenger partra csap,
Üvölt a víz, és forr a hullám,
S az égbolt döngve meghasad,
És vak homályt hasít a villám -
Elhagylak, zúgó áradat,
Vendégszerető kertre vágyom,
A föld, úgy tetszik, biztosabb:
Csak szánakozom a halászon,
Kit rossz csónakján fenyeget
A megvakult örvény szeszélye.
Én tiszta csendben figyelek
A völgyi patak énekére.

/Ford.: Orbán Ottó/