C. F. Meyer: A szirtfal

Ellenségesen áll a szörnyü szirtfal.
A szem meghátrál. Aztán tehetetlen
tévelyeg rajta: hol találna támaszt?
Ott! Egy szakadék fölött híd lebeg, mint
vékony pókháló. Fentebb, a szegélyen,
kőbevájt fokok: út! micsoda munka!
Csaknem a csúcson kapu, kék oromzat:
egy vándor kúszik fénybe és magasba!
A szem összeköt lépcsőt, nyomot, útat.
Keres. Már meglátta a teljes ösvényt,
s íme - barátként csalogat a szirtfal.

/Ford.: Szabó Lőrinc/