F. Tyutcsev: Az eget komor éjbe vonják...

Az eget komor éjbe vonják
köröskörűl a fellegek -
Semmi gondolat, semmi zordság:
a táj csak álom, bús, rideg.
Halk fény lobban, tétova fény, a
felhő ormán, reszket s vakít -
Tán a levegő süketnéma
démonai tárgyalnak így.

És mintha jelre - messzi körben
gyors villám vonaglik elő
s felragyog rikító vörösben
erdőszél, folyó és mező.
Csönd újra...S várva, sorsa mit hoz,
figyel a világ - mintha épp
most, e percben, valami titkos
tervben döntött volna az ég.

/Ford.: Szabó Lőrinc/