A szőke Tiszától jó futamodásnyira, ott
lejjebb Szolnok alatt, gyönyörű szőlőskert köszönt reánk: a Várkonyi-szőlők.
Ott lakik Rétey László, őszülő, kedves öreg bácsi. Annyi az unokája, mint fű a
réten, mint csillag az égen. Egyik szebb, mint a másik: egyik kedvesebb, mint a
másik. Már kora reggel elkezdenek csicseregni s késő estig be nem áll a szájuk.
Az még nem volna baj, hogy csicseregnek, de néha-néha pityeregni is szoktak ám.
De hát, édes Istenem, ki tehet arról, hogy a tejet is igen szeretik s az a
tejesbögre meg oly kicsiny. Alighogy egyet hörpintenek, már üres is. Meg is
vigasztalta őket gyakran jó nagyapó:
- Ne búsuljatok, kedves unokáim, nemsokára
annyi lesz itt a tej, hogy reggel abban fogtok még mosakodni is.
- Ugye, nagyapó, a tejesbögre is nagyobb
lesz akkor majd? – érdeklődött a kis Macuka.
- Bizony, kis unokám, háromszor akkora lesz
– vigasztalta meg nagyapó.
- Talán még kávét is kapunk? – bátorkodott
egy kérdést megkockáztatni Pityi, a legnagyobb unoka, aki úgy járt a többi
csemete között, mint valami kis generális.
- Hogyne, kis unokám, habos kávét kaptok
minden uzsonnára. Reggel pedig háromszor meríthetitek meg a háromszor nagyobb
bögréteket.
Lett erre akkora rivalgás, hogy majd
megsüketült a jó nagyapó. De ez még hagyján! A kis Macuka azonnal ott termett a
térdén és simogatta, csókolgatta nagyapó arcát. Pityi pedig, minthogy egyéb
helyen nem férhetett nagyapóhoz, a hátán igyekezett fölfelé, a kis Lackó meg
csak körülszaladgálta az unokákkal megrakott Rétey bácsit, ő már sehogy sem
férhetett a jó nagyapóhoz.
Másnap még alig pitymallott, már talpon
volt Rétey bácsi. Meg is kérdezte Pista fia, hogy miért van ez a korai
felkelés.
- Karára megyek, fiam. Ma heti vásár van.
Veszek egy kecskét. Tegnap megígértem a te kis gyermekeidnek, az én aranyos
unokáimnak, hogy ezután lesz tej bőven.
- De hát csak nem szégyenít meg bennünket
egy kecskével, édesapám. Meg hát mi teje van egy kecskének?
- Várj csak, fiam, majd lesz annak a
kecskének sok teje is, meg jó is.
Azzal már indult is a vásárra Rétey
bácsi. Délben egy szép fehér kecskével tért vissza. Igen makrancos jószág volt.
Nagy üggyel-bajjal lehetett egy-egy lépéssel előbbre húzni. Amikor az udvarra
ért nagyapó a kecskével, a gyerekek nagy zsivajjal futottak ki, de majd elállt
a szavuk, majd gyökeret vert a lábuk, amikor egy pompás tehénke helyett girhes
kecskét láttak maguk előtt.
A lárma elcsendesedett. A csalódásból
legelőször Pityi ocsúdott fel, meg is kezdte a szemléjét azonnal a kecske
körül. De vesztére, mert a hízelgő simogatásra úgy felöklelte a goromba állat,
hogy három lépéssel távolabb tápászkodott fel bömbölve a vitéz Pityi legény.
Az új vendéget nem is szerették a
gyerekek. De még a papa és a mama is megjegyezte, hogy gonosz tehenet vett
nagyapó. A legelső bemutatáskor sorra öklelte a ház népét.
Nagyapó csak mosolygott a bajusza alatt.
Délután kipányvázta a kecskét a kapu elé, ahol gyönyörű pázsit volt a dűlőúton.
Két oldalra teleszedte magát a Délceg, ahogy hívták kecske őkegyelmét. Akkora
volt a hasa, majd kipukkadt. Messzire elvirított fehér szőre. Az egész
szőlőhegyen azonnal híre futott, hogy Réteyék kecskét vettek.
Napnyugtakor elkövetkezett a nagy
felvonás. A tehenek szépen ballagtak haza a legelőről. De Bogdányék tehene,
amikor meglátta Délceget, visszafordult és bőszült iramodással futott vissza a
telekre. A pásztor meg utána, majd összeesett a jóember a fáradtságtól, mire
Bimbót elérte. El is ment addig, míg Délceget meg nem látta s akkor – uccu
neki! – megint visszarohant.
Rétey bácsi megelégedéssel szemlélte az
esetet az udvarról. Mire harmadszor is visszaterelték bimbót, akkorra bekötötte
Délceget az ólba. Így aztán Bimbó békésen, de fáradtan hazajutott.
Reggel még alig kezdett szürkülni, Délceg
ott legelt a kapuban. A tehenek szép sorjában elmentek mellette a legelőre,
csak Bimbó kezdte meg az estéli komédiát. Visszaszaladt az istállóba. Vagy
háromszor kellett kísérletet tenni Bimbóval. Mire harmadszorra jelent volna meg
Bimbó, Rétey bácsi megint bevezette Délceget, hogy Bimbó csendesen
elvonulhasson.
Még délelőtt folyamán beköszönt Bogdány
uram Réteyékhez, hogy megveszi a kecskét.
- Nagyon sajnálom, szomszéd uram, nem
adhatom el, mert ennek a sok unokámnak igen kell a tej.
- Adok én, szomszéd uram, szívesen. De hát
a múltkor, amikor kértek, nekünk sem volt. Most jobbacskán tejel a Bimbó, meg a
Zsemlye.
- De látja, szomszéd uram, ez a kecske itt
a kapuban ingyen tejel. Így naponként egy liter tejtől elesem, pedig látja,
mennyi itt az apró unoka. Nem adhatom el Délceget.
- Kárpótolom én naponként ingyen azt a
liter tejet, egyet meg olcsó pénzért adok, csak adja el nekem azt a kecskét,
mert Bimbó igen fél tőle, nem lehet a legelőre kihajtani.
- Hát ne mondja, szomszéd úr, hogy rossz
ember vagyok, eladom a kecskét. Csak jó tejet kapjunk aztán, mert különben
ismét kecskét kellene vennünk – mondta ki a végső szót Rétey bácsi.
Azzal már vezeti is Délceget s átadja
Bogdány úrnak, aki nagy örömmel vezeti haza a harcias állatot.
Így szerzett nagyapó tejet a jó unokáknak.
Most már Pityi vitézsége is visszatért.
- Én nem is féltem a Délcegtől és nem félek
most sem. Nem is öklelt fel, csak elestem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése