Alekszandr Puskin: Szeretlek, rejtelmes sötétség...

Szeretlek, rejtelmes sötétség,
Titkosan virágzó virág,
Ó költészet, te tiszta szépség,
Áldást hozó álomvilág!
Áldott költők, ti hitegettek,
Hogy az árnyak halott hada
Hűs Léthe mellől útra kelhet
A földi táj partjaira,
S felkeresheti láthatatlan
Régi, kedvesebb-szebb helyét,
Vigasztalva szellemalakban
Az elárvult barát szivét:
Az öröklétre rátalálva
Elíziumban várja őt,
Mint várja a nagy lakomára
A család a késlekedőt...

Vagy lehet, hogy ez puszta álom -
S felöltve a síri ruhát,
A földi érzést megutálom,
S idegen lesz ez a világ,
És ott, hol minden örök égi
Dicsfénnyel, szépséggel tüzel,
És tiszta tűz lángja emészti
Tökéletlen létünket el,
Az élet pillanatnyi képét
Nem őrzi szellemem tovább,
Ismeretlen lesz majd a részvét
S felejtem szívem bánatát?

/Ford.: Orbán Ottó/