.jpg)
Tanított egykoron a
debreceni kollégiumban egy fölöttébb részeges professzor. Deákjai hamarosan
rájöttek, hogy az özön ital, ha a tudományt nem is, de sok minden egyebet
kimosott az agyából. Akár részegen tántorgott föl a katedrára, akár józanul
hágott rá, soha nem tudta, hogy az előző órán miről beszélt, s mit hagyott föl
leckeként. A deákok kihasználták professzoruknak ezt a gyarlóságát, s
valahányszor nem tudtak a kérdésre megfelelni, azzal védekeztek, hogy erről
vagy arról még nem esett szó a magyarázatban.
Utóvégre a professzor gyanút fogott, s hogy tanítványai túl ne járhassanak az eszén, napról napra tollba mondta nekik, hogy aznap mit tegyenek, mit tanuljanak, s milyen feladatokat végezzenek el.
Egy délelőtt a professzor felelésre szólította fel egyik deákját. De kérdezhetett bármit, amaz meg se mukkant. Ezúttal a hazugság sem segített, mert alig kezdett a deák szabadkozni, a professzor ráförmedt:
- Mutasd a cédulát!
A céduláról pedig kiderült, hogy a deák nem készült. A professzor újabb cédulát mondott tollba a deáknak, ezen már nemcsak a másnapi lecke volt rajta, hanem a büntetés is.
Mindezek után a professzor nagy elégedetten elment a kocsmába. Elégedett volt, hogy sikerült túljárnia a deákok eszén. Elégedettségében olyan dicséretesen berúgott, hogy két lábával kaszált, mintha zsidó betűket szándékozna az út porába róni. Ereje fogytán azonban rövidesen négykézláb ereszkedett, majd bús sóhajtással el is terült a sárban, oldalvást, ahogy kellemetesebben esik a fekvés.
A véletlen jóvoltából arra vetődött az a deák, kit délelőtt a professzor beszekundáztatott.
- Húzz ki, fiam! Húzz ki! - szólította meg a deákot.
Amikor amaz észrevette, hogy a professzora hentereg a sárban, válasz helyett a zsebébe nyúlt, s kihúzta a cédulát, majd gondosan tanulmányozni kezdte.
- Sok minden kívánsága, és parancsa vagyon itt professzor uramnak - felelt a deák - de az sehol sincsen, hogy a sárból én húzzam ki. Ezt bizonyára másnak mondta tollba.
Azzal a deák odább állt, a professzor meg elaludt a sárban.
Utóvégre a professzor gyanút fogott, s hogy tanítványai túl ne járhassanak az eszén, napról napra tollba mondta nekik, hogy aznap mit tegyenek, mit tanuljanak, s milyen feladatokat végezzenek el.
Egy délelőtt a professzor felelésre szólította fel egyik deákját. De kérdezhetett bármit, amaz meg se mukkant. Ezúttal a hazugság sem segített, mert alig kezdett a deák szabadkozni, a professzor ráförmedt:
- Mutasd a cédulát!
A céduláról pedig kiderült, hogy a deák nem készült. A professzor újabb cédulát mondott tollba a deáknak, ezen már nemcsak a másnapi lecke volt rajta, hanem a büntetés is.
Mindezek után a professzor nagy elégedetten elment a kocsmába. Elégedett volt, hogy sikerült túljárnia a deákok eszén. Elégedettségében olyan dicséretesen berúgott, hogy két lábával kaszált, mintha zsidó betűket szándékozna az út porába róni. Ereje fogytán azonban rövidesen négykézláb ereszkedett, majd bús sóhajtással el is terült a sárban, oldalvást, ahogy kellemetesebben esik a fekvés.
A véletlen jóvoltából arra vetődött az a deák, kit délelőtt a professzor beszekundáztatott.
- Húzz ki, fiam! Húzz ki! - szólította meg a deákot.
Amikor amaz észrevette, hogy a professzora hentereg a sárban, válasz helyett a zsebébe nyúlt, s kihúzta a cédulát, majd gondosan tanulmányozni kezdte.
- Sok minden kívánsága, és parancsa vagyon itt professzor uramnak - felelt a deák - de az sehol sincsen, hogy a sárból én húzzam ki. Ezt bizonyára másnak mondta tollba.
Azzal a deák odább állt, a professzor meg elaludt a sárban.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése