Szememben könny ragyog,
mert Csanganban vagyok.
…Az őszi bogár zümmög körbe-körbe,
gyékényemen a jég, mint kis tükörke,
lobog a lámpa, elhúzom az ernyőm,
a holdra bámulok hosszan, merengőn,
mely mint virág leng a híg éteren.
Fönn a határtalan és tiszta kékség,
lenn a dühös-zöld víz s a kétség.
Az ég magas, a föld meg végtelen.
Ég és föld közt repül-repül a bánat,
de szirteken hogy szállhatok utánad?
Szívem beteg
és megreped.
Lement a nap, fölpuffadt hold fehérlik,
álmatlanul, búsan lézeng a nép itt
rózsák között a ködbe. S most egy árva
lant pendül, és felel neki a hárfa…
Ki viszi hozzád a dalom? A szellő,
a Jen-jan hegybe lám reád lehell ő.
Rád gondolok itt, messze ég alatt,
s fényes szemem most két síró patak.
…jaj, hogyha tudnád, kedvesed hogy él,
tükrömbe bujnál s rám tekintenél.
/Ford.: Kosztolányi Dezső/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése